GTA V (Grand Theft Auto V)
Termékleírás
Grand Theft Auto V ismertető
Újgenerációs konzolokon is bizonyíthat végre a 2013-as év legjobb nyitott világú akciójátékaként emlegetett Grand Theft Auto V, amelyben Los Santos városába látogatva megismerkedhetünk a határtalan virtuális szabadsággal. A GTA V történetét három főhős, a más és más közegből érkezett, illetve háttérrel rendelkező Franklin, Trevor és Michael oldaláról élhetjük át, akik ugyanolyan őrült kalandokkal kecsegtetnek, mint a sorozat korábbi epizódjainak mára ikonikussá vált főszereplői.
?Az élő és lélegző várost ráadásul már nem csak egyedül fedezhetjük fel, hanem a többjátékos módnak köszönhetően barátainkkal is.?
A Grand Theft Auto V hatalmas, szabadon bejárható városában természetesen azt teszünk majd, amihez csak kedvünk van, így a három főhős bármelyikével belecsaphatunk a humort és az alvilágot tökéletesen elegyítő történetbe, de felfedezhetjük Los Santos utcáit is, miközben autókat lophatunk, bankokat rabolhatunk, vagy kipróbálhatjuk a tucatnyi minijáték valamelyikét. Kalandjaink ugyanis ezúttal sem csak az állandó bűnözésről szólnak majd, lévén kipróbálhatunk a játékban különféle sportokat ? például a golfot vagy a teniszt ?, de elmehetünk vadászni, ejtőernyőzni, sőt még búvárkodni is. Az újgenerációs változat ráadásul extraként kapott egy FPS módot, amivel megújult formában is felfedezhetjük ezt a hatalmas virtuális játszóteret.
A Rockstar Games alkotása természetesen nem véletlenül nyert el annyi ?Év Játéka? díjat a múltban, a hatalmas szabadság miatt ugyanis olyan élmények várnak ránk a Grand Theft Auto V-ben, amilyenekkel korábban még soha, sehol sem találkozhattunk. Az élő és lélegző várost ráadásul már nem csak egyedül fedezhetjük fel, hanem a többjátékos módnak köszönhetően barátainkkal is. A GTA Online szinte egy második játéknak tekinthető a GTA V keretein belül, amelyben tovább csökkennek a határok, így együtt bandázhatunk, rabolhatunk, fosztogathatunk és versenyezhetünk is az ismerőseink oldalán, miközben az online világ egyik legrettegettebb bűnözőjévé válunk.
Itt az idő, hogy újgenerációs formában is megismerd a Grand Theft Auto V-öt!
Fedezd fel Los Santos bűntől hemzsegő városát a három főhős, a nagyszerű kaland, az óriási szabadság és a felejthetetlen élmények társaságában!
Ha meguntad a kampányt, csatlakozz a GTA Online névre keresztelt többjátékos módhoz, szerezz barátokat és alkoss egy saját bandát!
A PlayStation 4 és Xbox One változatban nemcsak újgenerációs grafika, hanem exkluzív tartalmak is várnak rád, mint például az FPS mód, aminek segítségével bármikor átválthatsz belső nézetbe!
Érdekel milyen is a játék? Nézd meg ezt a Youtube-os videót róla:
A termék használt, ám:
forgalomba helyezés előtt átvizsgáltuk, leteszteltük és a ez alapján 100 %-osan működöképes.
Csomagolását és tartozékait tekintve lehetnek hiányosságok (pl. kiskönyv, borító)
A terméken használat nyomait fedezhetjük fel
minden esetben számlát adunk róla
részletes információ kérhető róla (kiadás pl. greatest hits, essential / állapot, stb a konzol.fanatics@gmail.com email címen, melyre minden esetben fényképes állapotleírást küldünk.
Vélemények
A termékhez még nem írtak véleményt, legyen Ön az első!
Vélemény írásához be kell jelentkeznie vagy regisztrálnia kell!
Kérdezzen a termékről!
Hírlevél